2010. október 31., vasárnap

itthon.





 " te még mindig úgy nézel ki,mint egy 20éves.. " mondá anyukám. persze előtte már kétszer megjegyezte, hogy már 27 vagy.. ami nem is igaz, mert még nem töltöttem be..és több mint 8hó kell hozzá, de mind1.. 
szóval itthon vagyok.
borsodban.
amióta hazajöttem már azóta is történt sok minden. jó és rossz is egyaránt.
eleve már erős migrénem volt, ezért msn-re sem mentem.. be se akartam kapcsolni a netet.. csak aludni. hátha elmúlik. aztán szerencsére reggelre már jobban voltam.. de valszeg ez a levegőváltozás miatt is van.. sokan mondják,h vidéken tisztább a levegő és ez van ilyen hatással rám. bár mostanában alapjáraton kínzott sajnos a fejfájás.
egy ideig még minden rendben is volt.. aztán szóba jött a lakásvétel.. és elszabadultak az indulatok.
szerintem a 2-3 hetes ideg tört ki akkor belőlem.
sok volt ez így mostanában nekem.
csak az volt rossz, hogy amikor megadtam apának a tulaj számát, akkor elsőre csak vonogatta a vállát,h most akkor ő hívja fel..?! de ez még nem is volt olyan nagy bibi.. csak amikor elkezdtünk arról beszélni, h majd alkudni kellene..és apa nem mer.
és amiatt vesztünk aztán össze.
és aztán már megint hiába kértek,hogy bízzak meg bennük.
főleg,h aztán hozzátette azt,hogy a héten nem is tudnak feljönni megnézni a lakást, csak majd max.szombaton.
és persze nekem ezt el kell fogadnom, mert nem kap szabadságot másik nap..
csak mondtam neki,hogy nekem mostanában majdnem mindennapom úgy telik, hogy reggel megyek állásinterjúra, után dolgozni és még este fél9kor lakást nézni.. csak mert ők mondták,hogy nem akarják az egészet jövő évre tolni..én meg ehhez így alkalmazkodjak.
és tudom,hogy nekem akarnak jót.
csak már megint úgy jön le az egész, hogy : nekem meg kell tennem, amit ők elvárnak tőlem.
még pár hete arról szólt a fáma,hogy mennék ki koreába.. akár dolgoznék is kint, ki is költöznék.
erre változtak a terveim.
de tudom,hogy jobb lesz így. csak szeretném azt látni,hogy nemcsak én teljesítem, amit ők kérnek tőlem. -  az egy dolog, hogy új munkahelyet keresek,de ők is naponta a fejemhez vágják..ahogy a lakást is.. -
..
aztán bőgtem,kiakadtam.. minden feszültség kitört belőlem.. majd lenyugodtam,kibékültünk.
ma meg megint anyával beszélgettünk.. és megint kiakasztott.
ha tovább folytatjuk tuti, h megint elkezdünk veszekedni egymással.
a pasikról volt szó és megint arról,hogy én vagyok a hülye, mert egyik pasi sem felel meg.
ezt sikerült egy ideje tisztáznom magamban.
idő kell, amíg begyógyulnak a hegek, de már azért ez egy picit jobb.
sok köszönet jár érte a barátnőimnek és az új terveimnek, amik lekötnek.
de ezt anyának felesleges lenne elmagyarázni, mert csak a saját vágyait akarja megint, hogy legyen egy rendes pasi mellettem és legyen már végre unokája.
hogy én mit szeretnék és milyen sebekből próbálok felépülni.. főleg lelkileg, az még mindig nem érdekes.
úgy érzem, minden csak azért van, mert szerintük így kell történnie.
mindennek megvan a maga menete.
iskola.munkahely.saját család. gyerekek.
én meg próbálok ehhez igazodni. csak az érzelmeim..néha nem engedik.


jó hír, hogy megismerkedtem valakivel. és őt is érdekli korea és japán is.
még nem találkoztunk egymással, de remélem a sors is úgy akarja, hogy legyen ebből valami.. mert már ez jó tenne nekem. <3

2010. október 30., szombat

legszebb.

lédám...ha lehetne választani... ezt a képet naggyon.. gyönyörűség.. <33


JANG GEUN SUK Pictures, Images and Photos

2010. október 29., péntek

indulás előtt





mindig történik valami. már az lenne a meglepő,ha tényleg nem történne semmi.
s végülis ebben igaza volt lédának is,hogy.. azért nem olyan rossz az sem,ha behívnak állásinterjúkra. már ez is nagy dolog és megadják a lehetőséget az embernek,közelebb kerülök a lehetőséghez..
ugye ma reggel is voltam..csak már megint kisebb csalódás volt.
még tegnap este beírtam útvonaltervbe,hogy hova szándékszok menni, erre kiadta, h felszállok a villamosra, megyek vele 18megállót és jó lesz nekem.
a villamosmegálló elég közel van hozzám..csak elég ritkán jön.. ezzel sem számoltam..jellemző ginisen :D
de arra meg már végképp nem számítottam,hogyha még délelőtt indulás előtt ugyanazt a címet beírom a keresőbe, még a villamoshoz hozzátold egy trolibuszt is..amivel még 6megállót kell menni.
ideg lettem,gyorsan kisiettem a villamoshoz.. - az új útvonal szerint nem kellett volna 18at,csak 11et menni a vilivel.. erre mentem 15öt...ehhh
túl az örsön..valahol kint a messziben.
remek.
leszállok..5percet már késtem,de még a kapuban megálltam,hogy felhívjam a pasit,hogy tudna -e még így is fogadni. nyúlok táskámba. erre elkezd rezonálni a telóm.
asszittem már ő hív..amikor felveszem,és kiderült, hogy del az, aki azt hitte, hogy már el is indultam haza.. :DD kellemes meglepetések tudnak érni, az tuti.. nem gondoltam volna, hogy ennyire tudok hiányozni. :$ aww
de még jeleztem neki,hogy bemegyek interjúra,aztán még beszélünk egymással.
egy nagy fehér épület volt.. k-a szép.. és előtte több sötét rocker állt. :DD
nem viccelek.
bőrkabátban, piercingben,hosszúhajjal.. odatipegek, amennyire csak tudok kecsesen, fehér pufidzsekimben!!.. :DD ő meg pislogtak nagy erőkkel rám.
a pasas kijött. erre megin döbbentem le, mert totál hasonlított varga viktorra. :DD és volt szép két méter, vékonyság.. ááw.. *.* :DD
végig nagyon kedves volt, meg nem eröltetett semmit, csak eldumálgattunk, hogy eddig mit tanultam,most mivel foglalkozok és ő mit tudna ajánlani.
120ezer a netto és bejelentett.
de fél9től-1ig telefonálni kell,utána meg 4ig kimenni 2-3 ügyfélhez személyesen elbeszélgetni és szerződést kötni.
tudom. válogatós vagyok. de mondtam is neki, hogy szeretnék 6 vagy 8 órát bent dolgozni..és az ügynöki munka az zavar.. eléggé.. voltam már az ovb-nél is.. de az is k-ára zavart..és nem tudtam átérezni a dolgot.


tegnap este kellemes meglepetés ért. végre megint tudtunk egymással beszélgetni lédámmal, msn-en.
mostanában elég ritkán váltottunk leveleket is..és már komolyan kezdett ez az egész zavarni..és ő is hiányozni. tudom,hogy vannak mindenkinél ilyen időszakok, amikor jobb szeret csak egyedül lenni, kizárni egy kicsit a külvilágot.. csak rossz volt, hogy nem tudtam,hogy mi van vele..és nekem is nagyon szükségem lett volna rá.
és szükségem van rád.
már a blog nyitásakor is olvashattátok,hogy mostanában jobban kötődöm a barátnőimhez.
nem szeretnélek titeket elveszíteni.
másrészt, ha így együtt vagyunk, biztosan nem kell komolykodni, visszafogni önmagunkat.. és látjátok, hogy szinte állandóan ezt jegyzem meg, hogy máshol meg kell.
de már előre várom,hogy elkezdjük a lakást takarítani, pakolni, venni bele új cuccokat, lassan szépítgetni..stb stb.. és ezekbe szeretnélek titeket is bevonni.
léda meg majd alkot nekem valahova egy szép nagy Jang Geun-seukot... *.* mondtam is..vagy falra..vagy képet csak..és bekereteztetjük.nyíííí :P


aztán ma reggel egy másik kellemes és döbbenetes hírt kaptam :DD edina írt nekem smst, hogy már dumáltunk arról,hogy kimennénk olaszba..én csak hosszúhétvégét gondoltam akkor..
és akkor még nem kezdtünk el anyáékkal ezt az egész lakás-keresős mizériát.
erre meg most írt, hogy 50ezer/fő.. és 2hetes olasz körút..
áááhbasszus.
ő még nem tud a lakásvételről.. csak biztosat akartam már neki mondani, de erre meg most így egyáltalán nem számítottam.
mondta, hogy vitt magával pénzt és kifizeti nekem is. mert megkérdezte a tanárát, hogy vihetne -e magával és ő rábólintott...és amúgy később még apuja le tudja írni az adójából ezt, szóval 25öt visszakapnánk fejenként..
erre írtam neki,hogy azért 2hetet hiányozni melómból..mégis h gondolta?
erre írta, hogy a tanárja tuti olyan igazolást tud adni, amit nem támadhatnak meg..
de félek ettől az egésztől.
főleg úgy rábólintani,hogy így is mennyi dolgom van itt bp-n.
meg azonnal kell dönteni..ami megintcsak jellemző edinára, hogy nem tudott volna előtte szólni pl. 1 héttel ??!! nem.
hanem azonnal ma döntsem el innen.. írtam is neki, hogy ma du-n megyek haza és hétvégén személyesen megdumáljuk max..de nem. ma kellett neki befizetni a pénzt.
nem tudom,hogy ő is hogyan nem tudott előre szólni erről.
ilyenkor anya tuti megjegyezné,hogy edinát nem lehet komolyan venni, mert ő is csak kényelmetlen helyzetbe tud hozni engem.. de most tényleg se a pénz-se az idő nem felel meg.. másrészt inkább az a legnagyobb indokom,hogy : rám most itt van szükség!..
írtam is neki,hogy max jövő tavasszal vagy nyáron esetleg lehetne róla szó..
de nem értem,hogy hogy gondolja ő is ezt.. h én így bejelentem a melóban, hogy 2hetet hiányzok.
egy komolyabb munkahelyen pl. jóval korábban kell erről szólni.. sőt 1-2 napról is, nemhogy 2hétről.
másrészt megintcsak kérdéses, hogy sokszor hívtam már fel bp-re, hogy nézze meg az albim,menjünk el vásárolgatni, csak egy hétvégére jöjjön fel.
és még azt sem tudja megoldani, mert a melóhelyén annyi a munka..és nem tudják sosem elengedni.. erre meg pont ő veti fel nekem, hogy lazán vegyek ki 2hét szabit.. ááh.




mindezek mellé még migrénem is van és a közvetítő is állandóan engem bsztat, hogy beszéltem -e már anyáékkal, mert sokan érdeklődnek a lakás iránt és már akár hétvégén meg kellene néznünk.
erre már teloban is mondtam neki,hogy : gondolom ilyenkor mégse kellene zavarni a tulajt, mert mindenki temetőbe megy.. meg anyáék is.. max. jövőhéttől kezdhetünk el vmit.


ajj.nyugit szeretnék..és a barátnőimet magam mellé..és sok-sok boldogembert.  <3

2010. október 28., csütörtök

haladás





ma reggel voltam állásinterjún.
nagynehezen fél8kor kihúztam magam az ágyból, 8kor indultam,hogy 9:15-re érjek oda.
ilyen sem volt még, hogy a főnök előtt már ott voltam. 9kor már hívtam,hogy melyik épületbe menjek be..és pár perccel később ért oda..
gyönyörű volt az irodaház,maga az iroda is.. 30as korosztály volt a nő is..sportos-nőcis megjelenésű ..
már kezdtem volna jól érezni magam.. amikor aztán elkezdtünk beszélgetni. :D
kiderült, hogy 9től-5ig kellene bent dolgozni, minden óra elején van 10perc szünet,amit pontosan! be kell tartani és félórás ebédszünet is van.. ha valaki pár percet told hozzá, akkor fél6ig marad bent.. ergo 8tól kb. fél7ig ott vagyok.. ha kések vagy nem pontban kezdem a munkát, akkor a nyakamba kapok még egy idegbeteg főnökasszonyt is..
és ez még csak a kezdet volt.
kiderült, hogy 40ezer a fix és erre jön rá a jutalék, ami naponta olyan 3ezer ft.. mert, ha 6x5 embert nem hívok be, akkor megint csak a fejem harapja le, sőt ő is beáll dolgozni.. mert neki legalább " nem esik le a gyűrű az ujjáról, ha dolgozni kell ".. remek.
gondoltam magamban : nekem se esne le.. csak előbb kerüljön már fel az a bizonyos gyűrű.. :D
és azt is megtudhattam, hogy 3hónap a próbaidő, utána jelent be..és kézbe kapom a fizetést.


szimpi voltam neki.. mondta, hogy jövő7 kedden 9től már kezdhetek is.
mikor kifelé tartottam az jutott eszembe,hogy hihetetlen milyen munkamániás emberek léteznek.
terveim közt szerepel a suli, nyelvtanulás, sőt még vmi meló részmunkaidőben.. mindezek mellett este találkozni bnőimmel.. du-n elmenni vásárolgatni..és anyáékat is meglátogatni..hogy a nyaralásról,külföldi utazásokról ne is beszéljek.
megint az jutott eszembe.. amikor még a legelején feljöttem bp-re és etti elkísért egy állásinterjúra - utána kezdtem el albit keresgélni - egy anyaotthonba.. és ott mondták azt, hogy havi 80ért 7től 7ig bent kellene lennem. ÉS MIKOR ÉLEK ??
egyáltalán ki a jó franc találta ki ezeket a hülye borzalom szabályokat, időrendet ?? inkább akkor több embernek fizetnének kevesebbet..  - bár így is totál kevés pénzzel szúrják ki a szemem! - de akkor kevesebb lenne a munka is.
erre meg követelik a munkát, irreálisan alacsony bérért. pff
mire hazaértem már arra lyukadtam ki, hogy én is tudok engedni az elvárásaimból.
bemegyek még reggel 6-7re is dolgozni, ha ez azt jelenti, hogy du 2-3kor már mehetek haza és utána azt csinálok, amit akarok. de ennyi erővel akár ott is aludhatnék az irodában, annyira felesleges hazamenni.. pff
vélemény?


addig valszeg itt maradok, amíg nem találok egy normál 6 v 8órás DÉLELŐTTI MUNKÁT!!
laktársnőm újfent megemlítette, hogy próbálkozzak már többet a bankoknál, mert jól fizetnek és bejelentett munka és főleg diplomásokat keresnek,az meg mindegy, hogy milyen diploma.. szóval ahogy erika is mondotta volt : feküdjünk rá a témára.. :D
már a gondolat is örömmel tölt el őszintén szólva.. és remélem, hogy köv.évtől már minden sínen lesz.


tegnap este apával, ma meg anyával beszéltünk a lakásról.. elkértem már nekik a tulaj számát is, szóval majd beszélnek vele és jövőhéten megnézik és remélhetőleg alkudnak. szeretném nagyon azt a lakást.
már elképzeltem a rózsaszín falaimat.. :DD *.*


Pink Wall Pictures, Images and Photos


házavató avagy lakásavató buli természetesen lesz.. mivel ez a bnőimnek fordult meg először a kis fejében.. :D így asszem lesz :)


mindenkit szeretnék arra megkérni, hogyha itt vagytok, akkor írjatok már egy-egy komit :) - nem mintha del hozzáfűznivalója nem lenne elég. :DD (L) - de egyrészt miattatok írok le ennyire magamról mindent,másrészt fontos a véleményetek és érdekel, hogy mit gondoltok ezekről a dolgokról. (K)

sikítófrász,mélypont





a mai napom valami borzalom volt.
már az este is nagyon rossz volt. rémálmaim voltak.
halottakkal álmodtam és danival.
bár az egyik is épp elég lett volna.. de mindkettőt a nyakamba kaptam. olyan silent hill feeling volt kicsit..és repülőn utaztunk..amiben mindenhol halottak vettek körül, vagyis inkább zombik és ők próbálták kilökni az élőket.. mármint aki még nem volt halott.. és nem tudtam elkapni annak az egynek a kezét, akiét akartam.. aztán találkoztam danival is. és elfogott az érzés, hogy akarom őt.. de megértem,hogy ő már nem akar engem, mert én voltam a hülye, hogy akkor nem kellett nekem.. pedig ő annyira szeretett engem.. :(
érzem,hogy most tudnám őt értékelni.
lehetséges,hogy némely emberekhez és érzéshez fel kell nőni.
nekem is kellett hozzá idő.
bár volt 1-2 fontos pont, amiben nem egyeztünk, sőt kifejezetten zavart.. szóval jó tényleg csak akkor lenne, ha ő is változott volna ennyi idő után.
másrészt tudom,hogy bnője van..és van távolság is köztünk.. szóval nem kezdem el magam ezen emészteni.. se cselekedtetni perpill magam.. nem kell.
elég csak visszagondolni az exeimre is. tudnék pasit találni, olyat aki tetszik.. csak meg kell tanulnom szeretni és értékelni. max majd később elhagyom egy őrültért.. ahogy önmagamat ismerem.
de őszintén szólva.. tisztában vagyok vele, hogy mennyire skizo vagyok.
tele vagyok énekkel, akik harcolnak bennem egymás ellen.


aztán bementem dolgozni. bár ne tettem volna.
nem tudom mi a fszban reménykedek.
mostanában jellemzőmmé vált, hogy jóval türelmetlenebb vagyok és többet káromkodok,mint kéne. most mondhatnám azt,ha nem tetszik, akkor bekap..hat...já..tok.. :D
tudom,borzalmas vagyok.
azt hiszem pest tényleg a rosszabbik énem hozta ki belőlem.
és az érzékenyebbet is.


szóval bementem dolgozni és kiderült, hogy van fizetés is.ennek megörültem. indítottam egy jó kedvvel.
neki megintcsak nem köszöntem. és erre akkor ébredtem rá, hogy mostanában elég bunkó vagyok vele, hogy nem köszönök neki. mondjuk ő se nekem.. de mivel kerülöm is.. ezért max hangosan kiabálhatna néha oda.. 
és össze is vagyok zavarodva.
emlékeztek még arra, amikor arról meséltem, hogy ő inkább azokat támogatja, akik nem tisztességesek és akiket nem bírok?!..
szóval : nem.
de engem sem.
sőt, néha talán rájövök,hogy ő seholsem áll, max van saját oldala. és valszeg ez lehet a nagy igazság.
szóval.. akiket nem szeretek.. azoknak a fő-fő képviselőjét kirúgták.
nem mondom,hogy szomorú vagyok miatta, de ledöbbentett a hír.
ahogy a többieket is.
és talán érdekesmódon azért vagyok szomorú, hogy így már nem lehet fújjolni, undoknak lenni, mert lassan nem lesz kivel.. max egymással vagy a főnökökkel.. eddig meg azért jó volt ez a kis " játék "..
nehezen hozták meg a döntést.. mert kiderült, hogy az a nyomorult liba tényleg a barátjuk volt, de már túl sok volt nekik is.. ezért kitették a szűrét. és sírt is. és én nem láttam. :D
utálok ilyenekről lemaradni.
ugyancsak ma rémlett fel bennem, hogy lassan alakul ki bennem pár hasonlóság saját magam és Vész herceg közt. élvezet néha azt hallani, hogy valakinek fáj.. miközben te nem érzel semmit az ügy iránt.
bár naponta 2-300 emberrel beszélek, így nem is tehetem meg, hogy mindegyik után elmorzsolok egy könnycseppet..
lehet, hogyha még egy évig itt maradok akkor maximálisan érzéketlenné válok?
tegnap v tegnapelőtt asszem fogalmazódott meg az bennem,hogy már nem érdekel a szakmám sem. nem hiszem,hogy jó szakember lennék, avagy az lehetnék, de sok türelem és valamilyen érdeklődés is kellene hozzá az emberi problémák iránt..
én meg mostanában csak azt érzem, hogy nekem van sok és a sok hülye ember miatt van sok.


.. a munkahelyen is. engem vett elő a főnök. mindenkit összehívott és elmondta a behívással kapcsolatos általános hibákat és állandóan engem említett meg, mint aki elkövette és ezt h kellene kiküszöbölni.. de persze én ne vegyem már magamra. a végén már majdnem elsírtam magam...
a vicc az, hogy nem ezek miatt.
nem a nyilvános leégetés miatt.
hanem mert azt mondta, hogyha ő meglátná ezt a hibát, akkor biztosan eldurranna az agya.
és ez nagyon fájt.
mert akkor ezek szerint neki sem tetszik az, ahogyan dolgozok és.. lehet, hogy tegnap ezt ő akarta nekem személyesen elmondani. hogy velem is baj van..és ezekről akart beszélni.. aztán mégsem tette.
másrészt...nem... nem érzem azt,hogy ő tenne vagy mondana olyat, amivel tudja, hogy megbánthat.
történt az utóbbi pár napban már 1-2 olyan dolog, amikor én voltam túl heves a benti ügyekkel kapcsolatban. és lenyelte miattam, amikor visszatért hozzá a dolog.
és most sem mondott semmit.
csak.. k-ára bántana, ha miattam szívna vagy rám lenne mérges...vagy tennék vmit, ami nem tetszene neki.
és most ez így fájt.
h nem volt bent.. és nem veszi rajtam észre,hogy már új utat keresek és itt akarom hagyni ezt az egészet.
pedig meg fogom tenni.


ajj próbálok már vmi jó hírt is írni.
voltam ma este lakást nézni. hát mondjam azt megint, hogy nekem volt igazam??
tényleg 1óráig tartott már, mire átverekedtem magam a városon!! és még így is fél8kor elkértem magam bentről.. hogy elmehessek fél9re lakást nézni. és így is késtem 5-10percet.
fszkivan már a közvetítőkkel is.. - eskü..én igyekszek jót írni !!! :DDD de ha nem megy.. ehh.. - mert egyszerűen nem akart elém jönni, hanem rendesen kivárta, megvárta amíg én a setétben megtaláltam az utcát és a házszámot is. nem mondtam meg, hogy merre lakok.. de totál tojtak az egészre. ő a ház előtt várt.. hívott is mobilon.. de mondta h keressem meg..ő megvár..
erre majdnem mondtam vmit.. de taknyom majd' elcsöppent a hidegtől.. meg rázott is a hideg a kabátomban... de tökmind1.. megkerestem.
hm.. ami nagyon nem tetszett az a szag volt.
mivel 2pasi lakik benne, így totál pasis szaga van az egésznek. ez férfiszag és nem parfüm hejj.. ! aszittem h kifordulok, amikor beléptem a lakásba.. ami amúgy tetszett és a kisszobában kell laminált padlót letenni,amúgy meg perfekt.
jah és k-a drága. és a közvetítő közölte, hogy ennél magasabb volt jóval, és mások is nézik.
apa erre aszondta, hogy mi meg ilyen áron találtunk most rá, nem érdekel mennyiről indult a licit.. :D szóval menjünk ez alá.. hát rendben.
de mondtam neki, hogy én már elfáradtam ebben az egész komolykodásban.. eskü sehol sem tudok lazítani!!! mindenhol a komoly felnőtt nőt kell nyomni..
ezért mondtam,hogy inkább majd a többit ő intézze már. beszéljen tulajjal és alkudjon,nézze meg.. végülis ők adják a pénzt.
jah. és még egy poén.
tudjátok hol van a lakás ?? az albimmal szemben!!! pont átlátni a szobám ablakából.. :DDD erre én tettem egy nagy kört mire megtaláltam az ucca házszámot.. ehh ez is annyira jellemző.
na,de.. holnap reggel megyek állásinterjúra, aztán meló. aztán valszeg pénteken nem megyek dolgozni, mert fsz se akar elkéredzkedni.. szóval alapból nem megyek be, mint aki kb. szabadnapot vett ki.
meg eleve ott is akarom ezt hagyni már nov-től... akkor minek járjak be??
különben is.. a többiek se járnak be.. :DD látjátok mennyi érvem van :DD
szóval pénteken már megyek haza..és kedden mászok vissza pöstre.. aztán majdcsak alakul valami.


ez most olyan optimistán hangzott. pedig nem vagyok az. én szerettem volna ittmaradni.. vívni egymással naponta a csatákat.. duzzogni,ha nem tetszik valami, pletykálni... szemezni a pasival, aki tetszik..és kapni egy szép kis normális fizut. olyan normálisan. erre ezek felborítottak mindent.
elküldték a szemeteket és ostorozzák a csendeseket is, mint én.
ilyenkor szeretnék bezárkózni a szobámba és ki sem mozdulni napokig.
max. önmagamat el tudnám viselni.

2010. október 27., szerda

menjek vagy maradjak.





az a jó, amikor jelentkezek állásinterjúkra, de nem megyek el rájuk.
ez már a 2. alkalom volt, hogy írták/mondták,hogy mikor kellene megjelenni, aztán mégsem mentem el.
a múltkori amiatt volt, mert megnéztem a címet térképen és rájöttem, hogy elég messze van nekem és úgyse akarok majd ennyi időt utazásra szánni.
remélem,hogy a belvárosban is akad majd hasonló munka.
aztán volt egy másik ahonnan visszahívtak, hogy menjek már.. de aztán megnéztem azt a címet is..és ahogy kata előre megjósolta, tényleg a zepterről volt szó.
ott már egyszer voltam petrával, de kiderült, hogy nem is olyan munka, mint ami meg volt hirdetve..és pl. még azt is engedték,hogy petra bejöjjön velem az előadásra...közben ő végig könyvet olvasott...én meg mondtam,hogyha már eljöttünk,akkor hallgassuk meg,hogy miez.. de kell hozzá vállalkozói meg jutalékos rendszeres.. szal még ennyire sem tiszta, mint ahol most vagyok..
aztán most is gondolkodtam,hogy elmegyek.. és hátha ez más lesz, de épp amikor indultam volna,akkor megszólalt a telóm.. :D
még reggel elküldtem gyorsan egy állásra és máris hívott fel,hogy holnap du.5-re menjek már be hozzájuk.. mondom én dolgozok akkor.. de egész megértő volt. kérdezte, hogy hol, milyen műszak.. mondtam erről pár szót, aztán nagynehezen megadott egy reggeli időpontot..:D mondjuk az még sztem jobb is, mert ha később hívnak be, lehet, hogy reggel egy olyanvalaki megy,aki már szimpi és a következőket már csak meghallgatják..
jah meg már a telóban is kérdezte,hogy mikor tudnék kezdeni. de mondtam, hogy inkább ezt személyesen beszéljük már meg. sok függ attól, hogy ők is mit ajánlanak nekem.
nem vagyok még egy olyan gyakorlott munkahely-váltó.. de apa szerint, ha egy ajánlat jó lesz, akkor ne habozzak. ne toljam el egy héttel.
de azért szeretem simán kezelni a dolgokat. szóval felmondás.. meg stb.
mondjuk most jelenlegi munkahelyen is mennek a kavarások.. kezdve azzal, hogy még tegnap sem volt fizetés, de azt mondták, hogy már holnap reggel lesz.
és egyik kollegina azt rebesgette,hogy megin kirúgnak majd pár embert... azért tolódik a fizetés is.
ezen gondolkoztunk katával, de kb. arra jutottunk, hogy:
- múlt héten még csapatépítő bulit akartak tartani.. köv héten meg már kirúgnak pár embert??
- nemrég írtuk alá az új szerződést, hogy átvesznek egy másik céghez minket
- kártyát is készíttetnek nekünk, hogy arra utalják a pénzt.. de még az sincs 1 hete..


kb. ebben gondolkoztam.. aztán este hazatértem..és felmentem msn-re.. clauval kezdtünk el dumálni, érdeklődött, hogy mi volt bent ma.. merhogy ő már ment tegnap is állásinterjúra! - jó lenne,ha egy helyre mennénk.. de tényleg.. -
és aztán mondja nekem,hogy beszél épp rolanddal is.. aki azt meséli, hogy kirúgtak ma 3embert...O.o
erre csak legyintettem, mert roland állandóan ugratja claut..
aztán felsorolta a neveket..és tényleg a 3emberből ma 2en bejöttek dolgozni, aztán már haza is mentek fél3kor.. aki meg nem jött be, ő meg eleve hanyagolja a munkát..szóval rajta meg se lepődnék.. de azért ez meredek volt.
mégmindig nem akarom elhinni, hogy ez van.. kíváncsi leszek, hogy ma bent lesznek -e, dolgoznak -e, vagy tényleg csak egy vicc volt.. vagy az is lehet, hogy meghallották, hogy nincs fizu és nem maradtak bent dolgozni.
sajnos nálunk már ilyeneket is meg lehet csinálni.. :( jobb lenne,ha mindenki normálisan bejárna, mert rendesen ki is fizetnének minket.


más érdekesség,hogy tegnap beszéltem vele is. már megint azt érzem,hogy hiányozni fog.
ezért volt jobb, amikor eldöntöttem, hogy nem foglalkozok vele, mert akkor könnyebben hagyom itt ezt az egészet... de így meg nehezebb lesz.
az volt a jó, hogy odaállt mellém és elkezdett nézni. komolyan, örülnék neki, ha tudnék olvasni ilyenkor a gondolataiban. mert így csak marhára találgathatok, hogy mit akart,mi volt.. így max annyit tehettem,hogy a legalapvetőbb dologra gondoltam. mondtam,hogy mindjárt elkezdek majd dolgozni. ( 14:18 volt.. és 10kor kellene elkezdeni.. csak ahogy a többieket is néztem, ők is csak beszélgettek még..mondjuk tényleg annyira látványosan senki sem erőlteti meg magát.. ) 
csak akartam venni még kv-t. magamnak meg katának is,  mert nem volt aprója.
és csak állt ott és nézett. és a háta mögött volt a kv-automata.
:D
ilyenkor jut eszembe az s/m cucc...:D:$ totál bájosan meg főleg ártatlanul megkérdeztem, hogy azért vehetnék -e gyorsan még kv-t? erre nyelt egyet és mondta, hogy : gyorsan még..
de eskü.. mintha már azt is ellenőrizni akarta volna, hogy hogyan csinálom.. rájött, hogy ő ott áll.. de nagynehezen kikerültem.. bedobtam a pénzt..ezt is végignézte.. aztán kivettem az első kv-t.. erre megállt a hátam mögött. szűk folyosón vagyunk.. kv-t nem akart venni.. de odébbmenni se..
bazki MIRE GONDOLHATOTT??
vagy ennyire elgondolkozott..hát nemtuom..majdnem megkérdeztem már, hogy : mit szeretnél??
a másik meg, hogy alapjáraton elkezdek mentegetőzni,hogy mindjárt leülök dolgozni, nyugi..
aztán végre leültem dolgozni, erre megin a folyosó végén megállt és nézett...remek.
sokmindenre gondoltam.. meg tényleg arra,hogy amikor én akartam kedves lenni hozzá, az nem volt jó, akkor  nem jött, nem beszélt velem..és végülis igaza is volt.. mert így rájöttem,hogy könnyebb így otthagyni a melót... meg eleve hülyeség ezen gondolkodni, hogy : mi lenne ha..?!
erre meg most hagyom az egészet a francba, foglalkozok a saját dolgaimmal, erre mászik.
..
deee ez sem az, amire én gondolok!! mondom,hogy nem az !!! csak a pasik néha annyira furák..én meg nem szeretem, ha valaki nem beszél v nem ad jeleket konkrétan. nemcsak arra értem, hogy most akarna -e tőlem nőként valamit,hanem eleve, ha megáll mellettem és úgy tűnik,hogy mondana is vmit, akkor MONDJON IS MÁR VALAMIT.
ajj de aztán meg este,amikor clau ezt mondta, hogy elengedtek 3embert,akkor pont arra gondoltam.. hogy lehet azért jött oda hozzám.. aztán meg meggondolta magát. de tényleg nem tudom..és nem akarok találgatni sem..

2010. október 24., vasárnap

mit tennél meg..





igazán már nem számítottam több meglepetésre.. de valszeg ez már a sors keze, ami sokszor megragadja az én kezem. 
tegnap néztünk katával egy szépséges lakást.. igaz rohadt drága volt, de hazamenet kata is mondta, hogy alkudni valszeg lehet majd belőle és mondta a tulaj is, hogy lehet, szóval nem kell parázni.. aztán felhívtam anyát.. meséltem neki róla,hogy tényleg milyen szép laminált padló van benne, meg a konyha is ki van kövezve.. de elég drága.. ebben egyetértett, de mondtam, hogy megpróbálhatnánk alkudni belőle.. de tényleg alig tudtam belekötni - max annyi, hogy a fürdő és a wc egyben van és zuhanykabin van.. - és lehet,hogy jobb lenne így megvenni egy lakást, mintsem,hogy aztán mindenért apa feljöjjön.. ezt meg elég lenne csak kifesteni.
aztán.. magamba zuhantam. természetesen.
szar, hogy nem tudom megtagadni önmagam..és önmagamon nehéz a leginkább változtatni.. :((
ezt meséltem ma delnek is, hogy olyan jó lenne könnyebben venni az egészet, de k-ára lelkis vagyok..és én érzem szarul magam, hogy a szüleim akarnak venni lakást nekem.
hát jah.. anya még aznap visszahívott, de már bőgtem a teloban is.. túl sokat kérek tőlük.. meg szar ennyi pénzért dolgozni. nagy kiadás lesz ez nekünk, de aztán meg fedeznem kell majd magamnak a kiadásokat.. de ha tényleg 40-50-et kapok, az MIRE ELÉG??
na és mondta, hogy beszélt nagyszüleimmel is és mondták, hogy természetes, hogy adnak bele ők is,hogy jobb lakást vehessünk.. meg szerencsére elmondta a szokásos dumát, hogy nekik csak én vagyok és kinek adják a pénzt, kinek szerezzenek örömet..és ez jólesett.*.*
de ez még csak anya volt.
ma reggel beszéltem kamon apával is. a meglepő az volt benne,hogy ő még magasabb összeget mondott nekem,mint anya előző nap.. de mondtam is neki, hogy inkább alkudjunk és mondjunk kevesebbet, mert onnan csak felfelé mehetünk.. de ha csak pár százat mondunk, akkor max rábólint, de annál lejjebb nem megy majd..
aztán apa olyanokat is mondott, amikre eddig még nem gondoltam. pl.hogy fizetni kell ügyvédnek is,meg egyéb papírügyintézés miatt. - ő ezeket szó szerint mondta,csak én nem emlékszek már rá most se, hogy miket sorolt fel.. jesszus.. mi lesz velem egy szem lakásban tökegyedül.. pff bazd.. félek.. -
na és tényleg kevesebbet kell mondani, mert aztán jönnek a pluszköltségek is.
ééés.. meglepett azzal is, hogy talált még lakásokat, amik olcsóbbak, mint amit én előző nap néztem, de azért még azokból is muszáj lenne alkudni.. de, hogy milyen szépek !! *.*
rögtön meg is tetszett az egyik. és abban még kád is van!!..
kicsit még félek.. de próbálok optimista lenni és örülni neki, hogy ilyen szüleim vannak és majdcsak rendbe jönnek a dolgok..


sokminden jár a fejemben.. főleg az, hogy mi lesz a lakással és a melóval. ez a fizetés nekem kurvakevés.. de már igazán nem tudom,hogy mit tegyek, mit találjak ki, hogy jobbat találjak.
amikor felköltöztem pestre, akkor is rengeteg helyre elküldtem az önéletrajzom.. és mégis csak kb. ez lett belőle. normális melót,ahol megfizetnek nemigazán találok.
és ma megint nyílt arra lehetőség, hogy normálatlant találjak.
sokat fizet. dolgozni is kell.de nem tiszta pénz.
és arra jutottam, hogyha jövőévig ez nem változik, nem leszek elégedett az anyagi helyzetemmel, akkor elkezdem.
mondjuk meglepődtem, hogy visszaírtak, főleg,hogy jópár hónapja írtam nekik egy emailt,érdeklődve a munka iránt.. erre most reagáltak. valszeg ez is jelent vmit..
de úgy érzem, hogy tennem kell valamit.
nagy álmaim is vannak - pl.hogy jövőnyáron menjünk már ki koreába.. - és minden nagy álmom sok pénzbe kerül..és nem akarok se kérni,se pasi révén pénzhez jutni.
NEM AKAROK MÁSTÓL FÜGGENI!
akik ismernek valszeg úgysem fognak csalódni bennem.
ők meg elég kevesen vannak.. lassan már egy kezemen meg tudom számolni, hogy mennyien.
a másik oldala az egésznek meg az, hogy van egy határ a barátságban is.
vannak dolgok, amiket én megteszek, de ez már nem tartozik a bnőimre. max elmondják a véleményüket, de nem kötelező utánamcsinálni.. ha meg ilyenek miatt nem szeretnek többé.. fuh na arra most nem is tudnék mit mondani.
mondjuk del szerintem már tudja, hogy mi a helyzet. :D
ma bent voltam vele a kórházban.. amikor mondta, hogy bemegy, azt hittem a szívem megáll.
aztán kiderült, hogy manikűröshöz megy, aki anyujának a kolleganője.. :D
szóval 2óra alatt sokmindent láthattam..
- delt, miközben műkörmöt építenek neki - igazán érdekes jelenség volt, amolyan " facebook-pillanat" :DD párszor elmondtam, hogy igazán lefényképezhetnénk miközben így tartja előre a kis ujjacskáit :DD a kis setét ds-es pólójában :DD kis fehér virágok virítanak már a körmein :D eskü.. ha nem lenne del, ki kellene találni! szeretlek baba *ölel* jah és amikor a csajszi azt mondta, hogy : ez lehet fájni fog.. - így mondta?? khm.. - na az a lényeg,hogy a lámpa alá be kellett tennie a műkörmös kacsóit, hogy megszilárduljon az anyag..erre del megijedt, hogy : úristen.. mi lesz, ha fájni fog.. :DD
- a dohányzó nővérkéket..
- a sápadt szellemszerű ijesztgetős nénit, aki önmagát keresi
- .. persze ugyancsak delt, aki mindezek közben képes riportalanyokat keresni és találni! képeket készíteni, szöveget velem leíratni.. ehh


szóval az ember mindig lát és tanul valami újat. szerencsére nem vagyunk egyformák és szerencsére egyikünk se normális. * erre büszke vagyok naa *


előreláthatóan a jövőhetem elég zűrös lesz.. mégtöbb lakást fogok megnézni.. de sokminden függ a hétfőtől is.
ha tényleg 41ezer ft-al ki akarják szúrni a szemem, akkor kb. én is így fogok a munkához állni. juteszembe, ennyit kapott gyakorlatért a mekiben clau is.. ohjee..
ha anyáék csak hétközben tudnak egy lakás miatt feljönni bp-re,akkor aznap nem megyek be dolgozni.
egy kis számolás után.. a héten kb 40párt hívtam be. - már ha azt vesszük, hogy napi 8-at behívtam..  - és multkor 50ből 2 volt értékelhető.
valszeg a hónapban meg lesz akár a 80-100 is. - mivel csak hónap közepe óta tértünk át az új rendszerre.. de így is már megdupláztam azt a mennyiséget, amit eleve eddig behívtam.. - kíváncsi leszek, hogy mennyi lesz az értékelhető..
félre ne értsétek.. jó munkahely.. elvagyok én itt még akár 2-3 hónapot.. de amint már láttátok kurvára húzódik a fizu.. ami még valamiért nem is annyi, mint amennyire számítok..
jó kérdés.. hogy te mit tennél meg ebben a helyzetben?
és mire lennél képes azért, hogy több fizetést kaphass?..


( saját kis zárójeles megjegyzésem : higgyétek el, sok ember erre azt mondja, hogy csak tisztességesen dolgozna, aljas módszerekhez nem folyamodna.. és ez elég messze áll a valóságtól. az álszentekből meg nem kérek. csók )

2010. október 23., szombat

mégmindig.


a mai napom is elég ideges.. nem kaptam jó híreket.
addig kicsit szenvedünk, amíg nem változnak a dolgok, de legalább van egypár olyan ember mellettem, akik ugyancsak azon vannak,hogy VÁLTOZZANAK MÁR EZEK A DOLGOK!!
a lényeg az,hogy nem kaptunk még fizetést.. úgy volt, hogy péntekre lesz valami hír, erre tegnap közölte a főnök,hogy : sajnos csak hétfőn érkezik valszeg a fizu,ami 25.-e!! ..
még az újak most kezdenek el először ledöbbenni, hogy mi folyik itt..és jönnek a szokásos kérdések, amiket mi is anno feltettünk. pl.hogy 10.-e van a szerződésben..
a főnök erre rábólintott, hogy : igen, abban az van..
már sokféle tervünk volt, pl. h nem  dolgozunk. :D
ez így meg is maradt .. de dumálgatni mégtöbbet már ennél nem tudunk.. sőt így is jobban piszkálnak minket a munka miatt.
szóval egyre komolyabban azt beszéltem a többiekkel, vagyis katával és clauval főleg,hogyha találnak valami hasonló melót, akkor szóljanak már nekem is..és én már abban is benne vagyok, hogy együtt menjünk akár már az állásinterjúra is, meg együtt menjünk át egy másik céghez, ha több fixet adnak.
mert ez itt nagy szívás.
eddig is mérges voltam, de most már elérték nálam azt a pontot, hogy nem sok kell hozzá és kiborul a bili...
mivel ma beszéltem anyáékkal és kiderült, hogy érkezett egy befizetés a bankszámlámra..és az mennyi ??
szerintetek mennyi??
11.300 ft!
ma fogok találkozni katával. nem tudom,hogy ő tud -e róla vagy sem, ő kapott -e smst vagy akármi, de ezt megbeszélem vele.
mondtam anyáéknak is,hogyha tényleg hétfőn megérkezik a pénz és nekem nem érkezik semmi - ugye eddig ment a borítékos módszer,de akinek nincs bankszámlaszáma, annak most is kézbe adják a  fizetését.. szóval ha én nem kapok ehhez semmit, akkor tényleg elbeszélgetek a főnökökkel.
persze nem akarom kirúgatni magam.. de..!
na jól megfogalmazom majd a problémám!
apa szerint már az is,hogy 15.-e után fizetnek ki jogszabályba ütközik, mert az lenne max az utolsó időpont, amikor már muszáj megkapni a fizetést.
és be vagyok jelentve, van bérlapom.. etc.
erre mindenki pislog.
és amit még mindezek mellett fel tudok hozni a védelmemre azaz,hogy egész hónapban dolgoztam, nagyonsok behívásom volt, nem volt szabadnap és még volt 2x12órám is, amikor reggel 8tól este 8ig dolgoztam.
jah igen.. egyszer volt olyan,hogy az orvos igazolta,hogy nem tudtam bemenni.
egyik kollegám kapott multkor csak 45ezret, de ő folyamatosan nem jár be, késik és nem  is 12órázik...

amíg új munkahelyet nem találok addig ezt nem szeretném természetesen itthagyni, de ez már eléggé felháborító! anya szerint ennyi erővel tényleg dolgozzak valami boltban, de akkor minimálbért kapok és csókolom.

a lakásnézegetés is elég lassan halad,  de.. kinek mi a lassú. végülis nemrég kezdtünk el keresni és már voltam két helyen. meg tényleg amikor csak tehetem keresek új lakást, és felhívom a közvetítőket meg ha tehetem meló után, este 9kor megyek lakást nézni.
mondtam anyáéknak is, hogy ennél többet perpill nem tudok az ügy érdekében tenni.

de komolyan mindig rájövök arra, hogy én annyira egyenes-tiszta gondolkodású ember vagyok és kerülöm a kavarást. ha egyszer azt mondom, hogy nem, akkor az nemet jelent, ha azt mondom, hogy " nem tudom ", akkor tényleg az azt jelenti, hogy perpill nem tudok választ adni a kérdésre és kell egy kis idő, amíg eldöntöm, az igen az meg ugye eleve igent jelent.
nem vagyok túl bonyolult.
szeretem, ha simán mennek a dolgok.
de amit egyesek a lakásokkal és a melohelyen is tudnak kavarni, az már nagyon idegesít.

pasikról :

tegnap megint beszélgettem vele. természetes, hogy amikor nekem már nem kell és letettem róla,hogy valami is legyen köztünk,akkor ő mászik.
persze nem túl feltűnően,de azért összeakad a tekintetünk meg odajön beszélni.
oké mondjuk én is elég szemét tudok lenni, mert úgy sétálok el előtte,mintha valami lassított felvétel szereplője lennék, de majd visszafogom magam.
nem akarok ragaszkodni hozzá vagy h engem elkezdjen érdekelni ő.
mert felesleges.
csak a kis társaság hozta létre ezt, mert őt naponta látom és megszoktam. de ha társaságba járnék, buliznék meg stb., akkor biztosan nem lenne ekkora hangsúlya ennek az egésznek.
tömény pszichológia. :D vagy szociológia.. :D mittomén. :DD
de azért jólesett vele megint tegnap beszélgetni és most már komolyabban.
csak muszáj a többi dologra koncentrálnom.
mert pasit találok majd később is,aki tetszik.. de az, hogy legyen jó munkahelyem és lakásom az most ennél sokkal fontosabb.
zárójelben megjegyezve, amúgymeg sokszor így szívtam meg, hogy fontosabb volt a pasi, de kiderült, hogy ő nem akar foglalkozni az én dolgaimmal.
és mivel se én, se ő nem foglalkozott az én dolgaimmal meg jövőmmel, így abból nem is lett semmi és maradtam ugyanott. jah, ő meg persze foglalkozott a saját dolgaival mellettem ..
a lényeg, most tényleg csak önmagamra akarok koncentrálni.
megjegyzés: szerencsére a szüleimnek az én jövőm tényleg maximálisan fontos, hogy legyen egy jó lakásom és egy jó munkahelyem. emiatt már régebben is elég sokat bsztattak. és őszintén megvallva igazuk is van.
mert amíg én el vagyok foglalva a nagy érzelmeimmel különböző pasik iránt, addig az ÉN életem stagnál.

persze mellettük meg kell, hogy említsem a bnőimet is, akik mellettem vannak. delorát, hogy nem felejt el mindennap keresni, msn-en is várni, smst is írni, hogy merre vagyok, és érezni,hogy hiányzok neki és látni akar.
petrát, akit már én szeretnék nagyon látni,de ehhez persze szükséges, hogy meggyógyuljon!!! de azért jólesett, amikor azt mondta, hogy mindennek ellenére megnézte volna velem szerdán a sorozatot, még akkor is,ha vizsgázni kell vagy ha nagyon fáradt lenne.. de aztán megértettem és elkönyveltem ezt pozitívumnak, hogy a lényeg az,hogy megtenné, csak amiatt, hogy ne érezzem rosszul magam.. és már nem is.
jah és clauval megbeszéltük már, hogy egyik hétvégén,szombaton elmegyünk valami keleti teázóba.
mondta is a nevét, de persze én nem jegyeztem meg :DD
de szeretném, hogy vele is komolyabb bnők legyünk, ne csak kolleganők. :)

a szám, ami szól.. ugye mennyire széép ?? :)))
ez lenne az eredeti videoklip hozzá.. nekem énekhanggal is nagyon tetszett.. valaki látta már ezt a filmet?? :))